2015. június 26., péntek

Kötés

A múltkor nem mondtam igazat ! :) Vagyis van valami, aminek még májusban nekiálltam, mert már elvonási tüneteim voltak, hogy semmit sem alkotok. Addig kerülgettem a kis maradék fehér fonalamat, amíg ki nem találtam, hogy ebből valami vállkendő szerűséget kellene horgolni vagy kötni. Aztán jött a minta utáni kutatás. A szekrény mélyén találtam egy régi-régi könyvet (1948-ban adták ki) amiben megtaláltam álmaim mintáját! Értsd alatta : 4 sorból áll, és csak egynél kell számolgatni, ráadásul csipkeminta, amit szerettem volna.Sőt! Ebben a könyvben éppen egy stólát mutatnak be ezzel a mintával.Ez kell nekem, gondoltam, és már neki is álltam.(Kénytelen voltam egyszerű mintát keresni, mert a tanév végére annyira leamortizálódtam, hogy képtelen voltam kicsit bonyolultabb minták próbakötését hiba nélkül végrehajtani. Pedig pár mintát kipróbáltam. Meg is állapítottam, hogy öregszem, és már nem tudok gondolkodni. :)) Most a szünetben egész jól haladok vele.

Mivel málnaszezon van, természetesen az édességek is csupa málnásak.
 Málnás - citromos szelet
 Málnás örvény(mennyei !!!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése