2016. november 5., szombat

Mire jó az őszi szünet ?

Mire jó az őszi szünet? Ahogy elnézem, nekem arra, hogy az elmaradásaimat roham tempóban pótoljam.Az utóbbi években egyre inkább azon kapom magam, hogy egyetlen szünetben sem pihenek, hanem egyre többet dolgozom. Pontosabban a pihenést ilyenkor számomra az jelenti, hogy a kötelező feladatok mellett végre van egy kis időm a hobbimra. Valamint ilyenkor hozom be a lemaradásomat a blog írás terén. ( Már szinte hagyománnyá vált, hogy ilyenkor a nyakatokba zúdítok mindent, amit az utóbbi időszakban elkövettem.) Most is ez következik , íme elmaradásaim listája:
Először a nyári szünetben készítetten ilyen karácsonyi asztalközép díszt, akkor kékben, most bevásároltam karácsonyi mintás anyagokból, tehát ezekből is ki kellett próbálnom.

Évek óta készítek horgolt csillagos ablakdíszt .Volt már piros, sötétkék, most egy hófehéret fejeztem be, amit még a nyáron horgoltam.
Régi horgolt terítő kikeményítésével készült ez a cukorkatartó. Szerintem nagyon mutatós.
Újból szerepelhettem a Praktika magazin októberi számában kis rókámmal.
...és most következzenek az elmaradhatatlan édességek:
 Fahéjas szilvás pite a Praktika magazin receptje alapján.
 Francia mákos 
 Nescafés sütemény:recept itt
 Kókuszos mézes krémes
 Fakanalas süti: recept itt
 Norvég almatorta: recept itt
 Almatorta sütés nélkül : recept itt
Cukormázas sütemény



4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Most olvastam egy 3 évvel ezelőtti hsz-odat a blogomon. (Látszik, hogy elhanyagoltam.)
    Örülök, hogy írtál! Szépek a dolgaid!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm ! Tudod: jobb későn, mint soha ! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek az asztalközép díszeid! Nekem is megvan a terveim között, de még nem mertem nekiállni.Remélem nem nehéz és a szabásmintám is jó lesz hozzá! Hamar el lehet készíteni? Nagyon klassz anyagokat válogattál hozzá!.A sütemények remekül néznek ki. Köszi. hogy megadtad a receptek elérhetőségét . Már készülgetek én is a karácsonyra, nagyon várom az advent időszakát! :)
    Szép hetet kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ! Nem nehéz elkészíteni, de azért 1-2 óra kell hozzá. A legmacerásabb a közbélés felvasalása. Én mindkét rétegre vasaltam, ettől lett ilyen jó tartása. Persze lehet, hogy ezt a felvasalást lehetne ügyesebben is végezni, csak én ügyetlenkedem.Örülök, hogy benéztél hozzám !

      Törlés